Meghasadt valóság

Produktdetails

Verlag

Alomgyar Kiado

Erschienen

2019

Sprache

Hungarian

Seiten

304

Infos

304 Seiten

ISBN

978-615587561---8

Kurztext / Annotation

'Megdöbbent, felkavar, magához láncol.' - Anarchia Könyvblog Te mit tennél, ha a saját emlékeidben sem bízhatnál? Sophia Santillo látszólag nyugodt és egyhangú életet él Nápolyban, ám a felszín alatt megannyi szörny titkot öriz. A csontig hatoló fájdalom és rettenet még annyi év után is uralja életét. Egészen addig, amíg nem találkozik a sármos üzletemberrel, Nico Bellonival. Vajon a férfi méltó lesz rá, hogy a lány megossza vele riasztó múltját? Sophia biztos abban, hogy soha többé nem kell szembenéznie a szörnnyel, aki tönkretette az életét, ám egy telefonhívás minden reményét lerombolja: bántalmazója újra szabad. Hiába szentelt éveket arra, hogy feldolgozza a történteket, minden újra összeomlik körülötte. Föleg, miután fény derül a valódi igazságra. Ki a titokzatos szörnyeteg, és mi köze a lányhoz? Mi zajlik egy pszichopata fejében, és hogyan lesz egyáltalán valakiböl gyilkos? Milyen mértékben befolyásolja a környezetünk, hogy mivé válunk? Ludányi Bettina legújabb regénye megmutatja, hogy nem hihetsz a szemednek és nem bízhatsz az emlékeidben. Egy izgalmakkal, titkokkal és kérdésekkel teli világba kalauzolja el az olvasót, ahol semmi sem valódi, semmi sem igaz. Csupán egy hazugság része. Egy meghasadt valóság. Húzd ki magad, szegd fel az állad és küzdj! Különben összetör a valóság.

Textauszug

2018. május 30. szerda

Hatodik bejegyzés: Léptek

Egy sötét helyiségbe vagyok zárva, ahol vakon próbálom kitapogatni a bútorokat. Sikerül rájönnöm, hogy a gyerekkori szobámban vagyok, ahol az ajtó mellett egy fiókos szekrény áll, azon egy ideig plüssfigurák sorakoztak, majd könyvek. Ahogy odanyúlok, puha mackó akad a kezem közé.

Rögtön tudom, hol kell keresnem a villanykapcsolót, na meg persze az ajtót. Amikor megérintem a kapcsolót, elönt a megkönnyebbülés. Ám a kattanás ezúttal nem mutat kiutat a sötétségböl. Egyébként is furcsának találom, hogy semmi fény nincs körülöttem, hiszen minden este úgy alszom el, hogy ég az éjjelilámpa az ágyam melletti kis szekrényen. Enyhe fényben kevésbé érzem magányosnak magam, mintha hagynám, hogy rám nehezedjen a sötétség.

Miután befürödtem a villannyal, a kilincsért nyúlok, de akkor már nem reménykedem. Valahol a szívem mélyén tudom, hogy zárva találom. Ekkor hallom meg a nevetést a szoba túlsó sarkából. Bár inkább mondanám kuncogásnak, ami olyan gyorsan elhalt, ahogy jött. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy csak képzelödöm, de aztán más is megcsapja a fülemet.

A léptek.

Ahogy alig hallhatóan megnyikordul a parketta, ahogy a zoknis láb susog a fényes fán, aztán pedig az érzés, hogy valaki behatol a személyes terembe. Nem merek levegöt venni. A legrosszabb az egészben az, hogy semmit sem látok.

Tudom, hogy itt van.

A szörny.

Ha kinyújtanám a karom, az ujjaim a testébe ütköznének. A rettegés azonnal felkúszik a torkomon, és majdnem elhányom magam. Kiver a hideg verejték, és remegni kezdenek a végtagjaim. A gyomrom lüktet, a fejem zúg. Soha nem féltem még így. Talán a sötét teszi. Talán azt próbálja megtestesíteni a vakság, hogy mennyire bizonytalan az életem. Hogy bármikor kiszabadulhat, és megtalálhat. Hogy nem tudunk mindenre felkészülni, mert a jövöt homály fedi. Vagy, mint az én esetemben, sötétség.

Ahogy tudom, odanyomom a hátamat az ajtónak, és behunyom a szemem. Apró levegöket veszek, és próbálok megnyugodni.

Ez csak egy álom! - mondogatom magamnak gondolatban. - Fel kell ébredned!

Erösen koncentrálok, hogy kiszakítsam magam az álomból, de valami megzavar. A lélegzetvétel. Az ö lélegzetvétele. Az én arcomon.

Kinyitom a szemem, de a szoba ugyanolyan sötét, mint korábban. Semmit sem látok. A lélegzete azonban visszacsapódik az arcomról, és képtelen vagyok gondolkodni. Felordítok, megfordulok, és ököllel verni kezdem az ajtót. A nevetés újra felharsan, ám ezúttal sokkal hangosabban, a fülem mellöl. Kihallatszik belöle, mennyire élvezi, mekkora örömmel tölti el a félelmem, majd megragadja a torkomat, és csak szorítja, szorítja és szorítja...

Már épp elfogyott a levegöm, amikor kipattant a szemem. Amint eszméletemre ébredtem, erös fájdalom hasított a fejembe. Hideg tenyerem a homlokomra helyeztem, és átkoztam az idöjárást. A nyugtalan éjszaka és a közeledö front ugyanis egyet jelentett az egész napos migrénnel. Ezt a szuper dolgot anyámtól örököltem: ö szedett állandóan gyógyszert az erös fejfájásaira, amitöl még sokszor aludni sem tudott.

Rég volt ilyen pocsék és életh álmom, de a rémképek gyorsan tovaszálltak, amikor a fejem kibírhatatlanul lüktetni kezdett, és nem vágytam másra, csak egy fájdalomcsillapítóra. Kínlódva kikeltem az ágyból, és a konyhába vonszoltam magam. Elökotortam egy bogyót a gyógyszeres szekrényböl, és hideg vízzel gyorsan lenyeltem.

Az erkélyajtóhoz sétáltam, és lenéztem a sétálóutcára. Odakint persze szemerkélt az esö, és nagyon úgy t nt, hogy éjszaka sem kímélte a várost. Felvettem egy farmert, egy fehér pólót, a piros tornacipöm és egy farmerdzsekit.

Leugrottam kávéért a közeli Caffé Bistrot Toledóba, és rendeltem egy crois

Beschreibung für Leser

Unterstützte Lesegerätegruppen: PC/MAC/eReader/Tablet